John Green: Alaska nyomában

Keressük a Nagy Talányt! 

John Green határozottan a kedvenc íróim közé léptél fel. Ha a Csillagainkban a hiba nem lett volna elég, itt van ez a könyv, ami elsőre egy teljesen hétköznapi történetnek tűnik fiatalokkal,piálással,balhékkal: bárkivel megtörténhetnek ezek a dolgok, de John úgy tudja ezt megírni,hogy ne azt várd mikor ér véget,hanem még mi történhet. Mindegyik történetében valami köré épít, egyikben egy könyv
a másikban az utolsó szavak, mindig van olyan amin el lehet gondolkodni, nem csak buta fölösleges szavak vannak. És ez teszi ennyire olvashatóvá a történeteit smile hangulatjel

Itt van a főszereplőnk Pufi aki imád utolsó mondatokat gyűjteni, ami szerintem rettentően érdekes,hisz sosem tudhatjuk mi lesz az utolsó mondatunk. Barátokat szerez az új iskolában akikkel olyan dolgokat tesz mint előtte soha: első pia első balhé, első csaj. Lehet mondani,hogy belevitték a rosszba, de ha nem akarta volna ezeket nem ment volna bele. Emellett ott van a visszafelé számolás, ahogy olvasod tudod,hogy valami történni fog,hisz fogynak a napok lehet sejteni,hogy kivel, talán azt is mi, de konkrétan nem hinném,hogy bárkinél ez a forgatókönyv játszódott le. Ezután pedig jönnek a „miértek” és a kutatás. Nagyon szép benne ez a rész,hisz barátok, esetleg van aki többet is érzett iránta (sőt biztos) és nem hagyja őket nyugodni míg rá nem jönnek mi is történt és miért. Egy biztos mi olvasók és a szereplők sem fogják soha megtudni 100% biztosra,hogy mi történt, de ez így van jól.

És csak annyi feladat marad a végén mindenkinek,hogy „megkeresse a nagy Talányt”, vagy rájöjjön,hogyan kell kijutni a" labirintusból". Egy biztos amikor eljutunk oda „gyönyörű lesz"